Kahnemann olvasása közben

A gyors és lassú gondolkozást olvasom: borzasztóan gondolatébresztő könyv.
Az énlemerülésről szóló rész közben arra gondoltam, hogy ennek mintázata szoros összefüggésben lehet a Béta-modell szerinti kedvelt viselkedésünkkel.

Énlemerülés

Az énlemerülésnek azt a  jelenséget hívjuk, amikor nem marad energiánk az önkontrollra és  akaraterőre. Ha olyan dolgot kell végeznünk, amit nem szeretünk (ahol tehát akaraterőnkre van szükség), akkor energiát fektetünk abba, hogy hajlandóak legyünk valamit elvégezni, és energiáink nem magára az elvégzendő munkára irányulnak. Ilyenkor aztán hamar elfogynak a tartalékaink, elvész a motivációnk, hamarabb feladjuk a küzdelmet.

Énlemerülés és Béta-modell

A Béta-modell pedig azt mondja meg, kinél milyen jellegű tevékenységnél léphet fel az énlemerülés. Ha valaki irányítani szeret, kontrollálni akarja a környezetét (azaz piros), akkor nem az fárasztja, ha dominálni tud, hanem pont az, ha nem. De ha valaki nem piros, akkor számára minden olyan helyzet, ahol neki kell meghatároznia a teendőket precedens nélkül, elmondhatatlanul fárasztó tud lenni.

Ugyanígy egy kék stílusú ember akkor érzi jól magát, ha egyértelmű szabályok között élhet, a bizonytalanság idegesíti, így energiát von el tőle. Egy nem kék ember viszont éppen ellenkezőleg: szörnyű kötöttségként, felesleges hülyeségként éli meg a szabályokat.

Fontos: a stílusunk nem azt jelenti, hogy nem vagyunk képesek bizonyos feladatokat elvégezni. Például én tudok számlát írni, utalásokat végezni (az, hogy magamról beszélek, mutatja, hogy sárga vagyok), ami kék tevékenység, de nagyon sok energiámba kerül, hogy ne rontsam el, az ellenőrzés kényszere kifejezetten rossz érzéssel tölt el. Állami pályázatoknál rettegés fog el, hogy minden apró részlet stimmel-e, és ha a pályázat kiírója értelmetlen igazolásokat kér, azon napokig képes vagyok dühöngeni.

Munkahelyi és természetes viselkedés

A Béta-kérdőív azonban még ennél is többet tud mondani (az értő szemeknek). Megmutatja, hogy természetes stílusunk milyen átváltozáson megy keresztül a munkahelyünkön. Egy alapvetően türelmes, a megfontolt, kiszámítható munkát kedvelő ember kénytelen pörgős, változatos, esetenként kiszámíthatatlan munkakörnyezetben dolgozni. Noha képes lehet változtatni a tempóján (például a munkahelyi viselkedése nem zöld, míg az “otthoni” igen), de ez energiát von el tőle, frusztrációt, idegességet, néha rossz teljesítményt okozhat.
Ezért szoktuk azt mondani, hogy sok szempontból az a legjobb, ha a munkahelyi és természetes profilunk hasonlít egymásra. Ez azt jelenti, hogy a munkahelyünkön ugyanúgy tudunk viselkedni, mint egyébként, és nem kell energiát pazarolnunk az “átváltozásra”, nem kell változtatnunk a tempónkon, számunkra kellemes munkakörnyezet vesz körül minket,  pont annyit kell beszélnünk másokkal, mint amennyit szeretünk stb.
A legtöbben természetesen vonzódunk az olyan munkahelyekhez, amelyekhez illik a profilunk. Sőt, a munkahelyünket a saját profilunkhoz tesszük hasonlatossá: ha egy munkában értékesíteni kell és adminisztrálni, de mi csak adminisztrálni szeretünk, akkor adminisztrálni fogunk (és hanyagolni fogjuk az értékesítést).
És Kahnemann el is magyarázza, miért: szerinte alapvetően igyekszünk mindent a legkevesebb energiával megoldani, ezért támaszkodunk a kevés energiát fogyasztó gyors gondolkodási rendszerre. De erről majd legközelebb.